Az Index kultúra rovatának újságírói beszélgetnek egymással és mindenféle érdekes emberrel, többé-kevésbé rendszeresen.
Vajon miért jár a férfi titkos, zártkörű klubba? Van rá magyarázat
Nem minden erotikus film erotikus, de tény, a filmipar már régen felismerte annak jelentőségét, hogy olykor a testiség naturális ábrázolása is elvisz egy-egy alkotást. Ha nem is a siker felé, de a nézettségnek jót tehet. Vagy nem. Erről beszélgettünk az arútluK legfrissebb adásában.
„Azt mondta, la a kalappal L. Simon László és a csapata előtt”
Turczi István költővel eredetileg a Kínában átvett irodalmi díjáról beszélgettünk volna, ám annyi minden történt a magyar irodalmi életben, hogy az Index Kulturális rovatának podcastjában végigvettük a könyvek fóliázásának ügyét, a Szépírók Társaságának elmaradt támogatását – annál is inkább, mert beszélgetőtársunk az NKA Szépirodalmi Kollégiumának tagja –, illetve L. Simon László „költőtárs” menesztését is.
Ez a kórház olyan, mintha kitört volna háború
Istenek-e az orvosok, vagy csupán emberek? A gyakornonok című francia sorozat pontos választ ad a kérdésre. A történetben rezidensek, gyakornokok próbálnak úrrá lenni egy olyan helyzeten, amely profi orvosoknak sem feltétlenül megy könnyen. Az Index kulturális rovatának podcast műsorában ezt jártuk körben. Terítéken az orvosos sorozatok.
Pierre kóstolgat, és hiszed, vagy sem, elégedett
Pierre kóstolgat, és hiszed, vagy sem, elégedett – ezzel a címmel jelent meg Vajda Pierre, a könyörtelen gasztrokritikus könyve, amelyben mindegy hetven étterem kínálatának érzékletes leírása található, emellett betekintést kaphatunk a munkamódszerébe, szakmai előéletbe is. Az arútluK podcast vendégeként olyan momentumokat is elárult az életéből, amelyekről eddig soha nem beszélt.
A Gundel két elefántjának nem véletlenül lóg az orra
Aki a Városligetben jár, négy elefánttal is találkozhat: kettő az állatkert bejáratát őrzi, másik kettő a Gundel étterem logójában néz szembe egymással. A kettőnek nyilvánvaló kapcsolata van egymással – erről is beszélgettünk az arútluK podcast eheti adásában Magyary Jenővel, a Gundel vezetőjével.
Szépírók Társasága: Nem húzzuk le a rolót
A Szépírók Társasága felhalmozott egy kis tartalékot, így nem fogja lehúzni a rolót – mondta Józsa Márta alelnök az Index arutlúK című műsorában. Szerinte az Nemzeti Kulturális Alap (NKA) döntése nem jelenti azt, hogy Závada Pál, Spiró György és Tóth Krisztina abbahagyná az írást, de bizonyos programjaik veszélybe kerültek.
Írói fogások, irodalmi szarkák
Megjelent Vinkó József Szellem a fazékból II. című könyve, amelyben Írói fogások alcímmel húsz író gasztroportréját rajzolja meg a legnagyobb evőktől a legkákabélűbbekig. A könyv egyszerre irodalomtörténet, szórakoztató irodalom és anekdota-gyűjtemény mások mellett Mikszáth Kálmán, Bródy Sándor, Berda József, Szabó Magda és Márai Sándor kulináris kalandjairól felkutatott forrásokkal és pontos idézetekkel. Hasonló kötet jelent meg Nyáry Krisztiántól Így ettek ők címmel – az arútlúK adásában erről is beszélgettünk.
Egymás nevét se tudták megjegyezni, most ők az ország legígéretesebb tehetségei
Árokba borulás, újraszerveződés, érdekkapcsolat és szőrmebunda is kijutott ezeknek a srácoknak, most pedig őket választották az ország legígéretesebb zenei tehetségeinek. Az arútluK podcast sorozat legújabb adásában a Gorg & Benzol zenekar tagjaival beszélgetünk – mert megnyerték a 2023-as Öröm a zene! versenyt.
Szinte meg sem jelent, máris újra nyomják a Budapestről szóló regényt
Megjelent egy regény. Tizenhatan írták. Igen, tizenhatan. Romantikus történet. Meg titokzatos. A helyszín közös. A címe is ezért ez: Buda & Pest. Alcíme is van: egy város viharos századaiból. A történet a tatárjárás idején kezdődik és a napjainkban ér véget. A könyv tizenhárom szerzőjével nem beszélgettünk, ám hárommal igen. Ők most az arútluK podcast vendégei: Kapa Mátyás, Soós Tibor és Szélesi Sándor.
Még el sem készült, máris támadják a tatárjárás idején játszódó filmet
Még be sem mutatták a mozikban az 1242 - A Nyugat kapujában című filmet, máris beszélnek róla. Ez egyrészt jó, hiszen hírét viszik, másrészt meg nem szerencsés, mert bár a mongolok már elvonultak, most a filmet támadják. Soós Péter rendezővel beszélgettünk.